Vajon hogyan alakul ki valakinek a zenei ízlése? Mik hatnak rá? És ezek közül melyik a legerősebb?

Ezek a gondolatok jártak a fejemben tegnap reggel a villamoson, miközben néztem az embereket fülhallgatóval a fülükben, és próbáltam kitalálni, ki milyen zenét hallgathat. A külsejükre alapoztam leginkább. A megoldás sokszínű lett. De még mindig az jár a fejemben, hogy miért pont azt a zenét hallgatják, amit hallgatnak?

Megpróbáltam magamból kiindulni. Nekem a legelső irányomat a zene felé egy gyermekkori jó barátom adta meg. Ő hallgatta ugyanazokat a zenéket folyton folyvást, így rám is ragadt némileg belőle. Állandóan kölcsönkértem tőle a CD-ket, amiket persze igyekeztem is visszaadni több-kevesebb sikerrel. Ezeket a zenekarok megerősítette, hogy apám is hasonló zenei irányt képviselt. Amikor csak kimentem a garázsba, hangosan szólt egyik-másik kedvenc zenekara. Ezért rendszeres látogatója lettem a garázsnak, pedig nem igazán érdekelt annyira az autószerelés (amit apám csinált szinte minden szabad percében). Persze mivel már ott voltam, természetesen befogott dolgozni.

Hogy őszinte legyek, soha nem volt fogalmam róla, hogy pontosan mit csinálunk. „Tedd ezt a csavart ide!” Oda tettem. „Fordítsd el azt az alkatrészt!” Elfordítottam. „Add ide az olajszűrőt!” Odaadtam. (Na, mondjuk pont ezzel a szűrővel volt egy érdekes esetem.) És ennyi, hogy mit miért kellett, arról halvány gőzöm sincs. De végülis nem volt annyira rossz a segítségem, és valamilyen szinten én is élveztem. Főleg mivel közben jó zene szólt. Akadt persze olyan eset is, mikor teljesen elegem volt az egészből, és alig vártam, hogy a végére érjünk. És apám is.

Már nem is emlékszem, hogy mi volt a baja az autónak akkor épp, de nagy szerelésbe kezdtünk. Majdnem egy egész szombati napot elvett. Szokás szerint most se tudtam, hogy mit miért csinálunk, de konkrétan szétszedtük az autót. Az alkatrészek szanaszét hevertek szerte a garázsban. Minden mozdulatommal ráléptem valamire. Apám azt mondta: „Fiam, keresd meg a főtengely szimeringet.” Hogy mégis mit? „Oké, akkor az olajleeresztő tömítőgyűrűt.” Mondom: „Persze! Adj egy fél órát, egy pontos rajzot róla és megkeresem.” Hamar kiderült, hogy itt és most nem sokat érek. Kezembe adott egy henger formájú valamit. „Ez az olajszűrő. Menj és tisztítsd meg! Ezt nem lehet elrontani.” Igazán megköszöntem a bátorító szavakat, majd elindultam határozottan, mint aki pontosan tudja a dolgát. Mi az az olajszűrő? Hogyan tisztítsam meg? Ez járt folyton a fejemben, miközben színlelve kerestem valamit a garázsban. Próbáltam rájönni, hogy mi a legmegfelelőbb eszköz erre. „Mit keresel?”- hangzott a kérdés apámtól. „Semmit. De azt mindjárt megtalálom.” Természetesen a vak is rájött volna, hogy azt se tudom, hol vagyok, így a kezembe adott néhány folyadékot, hogy ezekbe áztassam az olajszűrűt, és elmagyarázta, hogy hogyan szedjem ki belőle a koszt. Most már minden rendben, megnyugodtam, hogy sima ügy lesz. De persze az nem lehetett, átküldött a másik helyiségbe, mert ott tudom csak megcsinálni. A másik helyen sajnos nem volt fűtés, és nagyon hideg volt. Ott voltam, és körülbelül fél órán keresztül próbáltam megcsinálni, miközben a kezem teljesen lefagyott, ráadásul nem is sikerült könnyen kiszednem a sok cuccot a szűrőből. Ekkor eszembe jutott, hogy én csak a zenéért jöttem ki. Legközelebb kétszer is átgondolom. Visszamentem, és ki akartam dobni a kukába. Úgyse tudtam mire való, nem is kell az. Hát apám felvilágosított róla, hogy a használat közben az olajba különböző szennyeződések kerülnek, amik gyengítik a motort, és növelik az üzemanyag fogyasztást is. Fontos, hogy tiszta maradjon az olaj, és ez a valami gondoskodik róla. „Remek!” –mondtam. „Akkor szenvedhetek vele tovább…” És azzal visszamentem, és folytattam (mint kiderült) igen fontos feladatomat. A vigaszom az volt, hogy legalább jó zene szólt.