Tomi végre bemutatott a barátainak

Tomi előző hétvégén bemutatott a barátainak. Nagy lépés ez egy párkapcsolatban, úgy hiszem, hiszen a család és a barátok a legközelebbi intim szféra, és akárkit nem enged a közelükbe az ember, mert vagy az egyik oldalról, vagy a másokról, esetleg mind a kettőről fel, hogy a választott ember fényében, rosszul tűnik fel.

 

Ezek szerint engem Tomi nem szégyell, mert a családját meg egészen rég óta ismerem, és most megmutatott mindek egymásnak a barátaival is. Én ebből arra következtetek, hogy komolyan tervez velem, és ez nem egy amolyan bugyuta, csajos gondolat, hanem tényleg így érzem, életemben első alkalommal, hogy komolyan vagyok véve.

 

Egy koncertre mentünk el együtt, még erre is figyelt a drágám, hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe azzal, hogy első alkalommal nekem esik mindenki, és folyamatosan beszélnem kell, hanem akkor ültet le beszélgetni, amikor már van velük egy közös élményünk. Hát nem zseniális?

 

Persze, ennek ellenére sem úszhattam meg a kisebb faggatásokat és diskurzusokat, de egyáltalán nem bántam, sőt!

 

Az egyik barátjával kifejezetten nagyon jól elbeszélgettem. Sok a közös az érdeklődésünkben, mind a ketten szeretjük a számítógépes játékokat és mind a kettőnket érdekelnek az ingyenes pörgetések.

Szóval ennek köszönhetően volt bőven közös téma, és folyamatosan tudtunk beszélgetni, tapasztalatokat cserélni, nem egy amolyan udvariassági kör volt a csevej. meg is beszéltük, hogy a következő héten együtt is fogunk játszani egy olyan játékkal, ami online, és mind a ketten szeretjük, hogy összemérjük, melyikünk a jobb, vagy kinek van célravezetőbb stratégiája.

 

A koncert egyébként nem volt rossz, bár az előadót nem ismertem, de egészen kellemesnek hatott a zenéje, lehet, hogy majd utána nézek, miket lehet még hallgatni tőle. De ami még ennél is fontosabb, hogy Tomi barátaival is jó benyomást tettünk egymásra, kölcsönös volt a szimpátia. Szerintem ez nagyon fontos dolog, hiszen a barátai ugyan olyan, ha nem fontosabb részei az ő életének, és ha itt ütközés van, az vagy a barátaitól fosztja meg hosszútávon, vagy tőlem. Első benyomás alapján elmondhatom, hogy szerintem nálunk ilyen probléma nem lesz, sőt4 Alig várom, hogy újra találkozhassak ezekkel az emberekkel. Mindannyiuk nagyon vicces és szórakoztató figura, és nagyon kellemesen éreztem magam a társaságukban.

 

Már csak az van hátra, hogy én is bemutassam Tomit a barátnőimnek. Kicsit félek tőle, mert majdnem mindegyikük elég kritikus és nehéz eset, egy férfinek pedig még egy nőnek is elég nagy kihívás megfelelni, nem hogy ötnek. De előbb utóbb ez is bekövetkezik majd, és átlépjük az első, nagy mérföldkövet. Ha ilyen lépésekben haladunk, ez a kapcsolat a jövőben még nagyon komoly is lehet.

Nem akarok előre inni a medve bőrére, de nekem most ez a megérzésem!