Egy menő hotelben dolgozom, mint pincér. Számos rendezvényt szoktunk lebonyolítani, de erről a későbbiekben mesélni fogok.

Mint sokakat köztük engem sem a vendéglátós életre szántak a szüleim. Apám mindenképpen azt szerette volna, ha diplomám lesz. mindig azt mondta, akkor viszem valamire majd az életben, ha lesz diplomám. Te is így gondolod ezt? Vagy esetleg a te szüleidőtől is hallottad már ezt?

A pályaválasztás

Mivel apám az építészet terén dolgozik, így azt gondolta, hogy majd én is esetleg ebbe fogok dolgozni. Szerintem, neki az volt az álma, hogy épületeket tervezzek, vagy pedig valami felső fokon kivitelező legyek. Természetesen az elvárásoknak nem feleltem meg, amit ő nem is nézett jó szemmel.

Miután nem egészen tudtam eldönteni, hogy mit is szeretnék magammal kezdeni, az elkövetkezendő időkben, vagy hátralevő életemen át, így úgy döntöttem, hogy gimnáziumba megyek. Be is adtam a jelentkezésemet az iskolába, de persze ez mellett, még meg kellett jelölnöm másik szakot is, vagy másik iskolát.

Hosszas tanakodás után, a sorrend a következő lett; gimnázium, vendéglátó szakközép, és hogy apám is boldog legyen, építőipari szakközép. Hát nem szívesen írták alá a jelentkezési papírt, de nem volt mit tenniük, hajthatatlan voltam, a sorrendet illetően.

A gimnáziumba olyan túljelentkezés volt, hogy már az első kanyarban kiestem a jelentkezők sorából. Olyan erős volt a mezőny, hogy a 4,5 átlag alattiak, ha csak egy tizeddel is kevesebb voltál, már kiestél. Így a második helyen megjelölt vendéglátó maradt, és az építészet. Előbbi volt a városunkban, míg az utóbbihoz kollégiumba kellett volna mennem, amihez nem nagyon fűlött a fogam, így reménykedtem, hogy a második helyen megjelölt iskolába felvesznek.

A választott iskola

Végül vendéglátóba mentem. Nem bántam meg, hiszen sok osztálytársam, haverom jelentkezett oda, így velük mentem tovább.

Persze apám nem értékelte a dolgot, de anyám mindig tudott hatni rá, hol ész érvekkel, hol pedig csak csitította, hogy had járjam a magam útját.

Mindenből egy keveset tanultam a szakközépben. Volt benne egy kis főzés, sütés, és természetesen felszolgálás is.

Szerencsém volt, a gyakorlati helyet illetően, mert egy nagyobb hotelbe kerültem. Az elején igaz sokat kellett törölgetnünk, mert mi voltunk az ifjoncok, akik először a piszkos munkát végzik el.

Aztán amikor látták, hogy talpraesettek vagyunk, és nem csak a törölgetésre leszünk jók, már kiengedtek minket teríteni is. Hát jó nagy előre lépés mi? Már nem csak törölgetőnek voltunk jók, hanem arra is, hogy tányérokat pakolgassunk. Mindegy, nem panaszkodtam, mindig volt kivel ökörködni, így az idő is gyorsabban telt.

Második évben megtörtént az áttörés, mert minden szabad lett. Már tudták talán, hogy meg tudjuk fogni a tányérokat biztonságosan, és nem öntünk le senkit.

Az érettségi után

Sokat gondolkodtam rajta, mit is fogok magammal kezdeni, ha leérettségizem? Az is megfordulta fejemben, hogy főiskolára menjek tovább. Persze, ennek apám örült volna a legjobban, ha már nem is építészeti, de legalább valamilyen diplomám lesz.

Végül úgy döntöttem, inkább maradok technikumban, és nem tovább megyek.

 

Az iskola elvégezte után, úgy döntöttem, hogy a hotelben maradok dolgozni. Kezdtem megszeretni a szakmámat, és a technikusi évek alatt már több dologba is bele láttam. Azon is gondolkodtam, hogy jó lenne, egy Manager képzőt elvégezni, vagy ezen a téren tovább tanulni.

Szerettem volna a szakma minden csinyát-binját megtanulni. Hiszen nem csak abból áll, hogy kiviszek néhány tányért.

Adott rendezvény esetén, sok minden másról is gondoskodni kell. Sok konferencia, vagy bál, esküvő volt nálunk. Ilyenkor minden egyformán fontos. A virágok, a díszek hozatala, sok esetben, még a személyszállításról is nekünk kellett gondoskodni.

Miután apám látta a törekvéseimet, és sok esetben beszámoltam neki, az élményeimről, az eseményekről, kezdte feladni a törekvéseit, és már éreztem, hogy támogat az elképzeléseimben. Jó érzéssel töltött el, hogy végre megfelelek az elvárásainak.